Herendi.Hu - Porcelán, Kerámia, Régiség, Antikvitás
Valószínűleg a kínaiak fejlesztették ki a porcelángyártás technikáját 620-as évek es a 900-as évek között.
A kilencszázas évek végén a kínai uralkodók porcelán "gyárakat" létesítettek, melyek feladata az volt, hogy a paloták, pontosabban a fejedelmek részére készítsenek dísztárgyakat.
Évszázadokon át sikerült megőrizni a porcelánkészítés titkát, így a kínai porcelán világhírű volt (az angolban még ma is sokszor "china"-nak, azaz szó szerinti fordításban "Kínának" hívják a porcelántárgyakat).
A porcelánkészítők a Ming dinasztia uralkodása alatt fejelesztették ki a jellegzetes kék-fehér festésű porcelánt.
Majd később már számos színt alkalmaztak és végül a tárgyakat Európába exportálták (az 1100-as években), hisz errefelé ismeretlen volt még ez a mesterség, így borsos áron el lehetett adni ezeket az árucikkeket. Nem csoda, hogy csak az igazán jómódáú emberek engedhették meg maguknak ezt a kuriózumot.
Az 1700-as évekre virágzásnak indult az európai porcelánipar és a minősége már a kínai porcelánéval vetekedett.
Olaszország, Anlgia, Németország, Franciaország voltak a porcelángyártás központjai.
A Herendi Porcelánmanufaktúra 1826-ban indult, mindössze néhány fős kis csapatával. Mára a Magyar Örökség része és világszerte ismert vállalattá nőtte ki magát.
1826-ban Stingl Vince Herenden kőedénygyártásba kezdett, de mivel nem tudta fedezni költségeit, a vállalkozás hamar csődöt mondott.
1839-ben Fischer Móré lett a gyár és innentől rohamos fejlődés volt tapasztalható, hiszen Mór volt az, aki felvirágoztatta a céget, aki bevezette a művészeti porcelángyártást.
S mára a Herendi porcelán sokszínűségének (4000 különböző mintával és 16000 formával dolgoznak), töretlen minőségének köszönhetően világszerte ismert és keresett termékeket kínál.
Oldalunk fejlesztés alatt áll, hamarosan megtekintheti eladásra kínált porcelán terméklistánkat!
Minden jog fenntartva - Herendi.Hu 2007-2008 - Elérhetőség - Contact: info@herendi.hu - Site.Hu Internetes szolgáltatások